2008. márc. 15.
és felordított
2008. márc. 15. 22:46, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| 1 komment
Nekem egy hét kellett, hogy megszülessek. Hosszú , kínkeserves vajúdás. Szegény édesanyám! Valakinek egy élet sem elegendő. Össze - vissza pörög magában önmaga. Aztán a célban már csak az ütésekre emlékezik. Istenemre, ez maga a pokol.
Így esett meg, hogy nem lesett meg a szent katarzis pillanatában az a másik. Az egyik fél és a másik fél összerezzen, s őszintén fél - tőle, tőlem, magától.
A metamorfózis fejbekólintott. Haladni valamerre. Csak érezni a végét. Valahol mélyen legbelűl a tüdő és a szív között. Ki - befújni a hónapokat. Tovább lépni, tovább élni - rácsodálkozni a csunyára. De hiszen minden szép! Tehát a csunya fogalma igazából nem is létezik, puszta illuzió, amelyet mi, embernek látszó testek folyamatosan gyártunk, s elhiszünk . Elhiszik. Én már régóta nem hiszek semmiben, mégis a hitem hurcol a hátán valamerre. Más fajta hit, másmerre visz.
és akkor kimosolygott onnan a színpadról rám. őszintén meghatott. más fények az arcán, nyugodalmas-jó mosoly. akkor, két éve még nem látszott a béke a szemei között. nem vettem észre azt, amit most hirtelen felfedezni véltem.
azok után, hogy újra csalódtam, s mindössze 3napja éltem.
2008. febr. 3.
Személyes névmás
2008. febr. 3. 15:13, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
Az ifjú Munefusa búcsúja Sengin mestertől
Nem készülök. Fuldokló
a forrás előtt - bennem a béke él.
A szónak csak jele van, aki kiált nem hallja önmagát.
Mit tehetünk. Fordítva
vesszük fel a tigris bőrét,
hangunk befelé ordít.
Itt, legyen bármilyen"közel"
hazudik, ki azt mondja: fáj.
"Fáj."
És nincs válasz,
hacsak nem éppen válasz
a hallgatás. Nem némaság.
Belefáradhatsz a várakozásba,
megérkezik a várt és nem leli helyét.
Az úton - ki előtt énekelsz?
Amíg élek (akárcsak
ez is juthatna eszükbe rólam),
a gyilkosnak szemet adok, lásson,
és hogy kerítéssé áldozódnak a fák,
és belefulladnak a vízszintes világba.
Zuhanok - és nem értem a zuhanást.
És sok dolgot, mást se.
Hiszem, ezért vagyok
mindnek ismerőse,
hasonmásom az ócska fazék,
az ünneplő tömeg
és a néma ház.
Iszonyúen egyek velem.
De nézd: hegyi ösvényen
kimondhatatlan vágyam
ibolyabokor! -
egy isten
fülönfüggőiként verődünk isten -
arcához s minderről semmit sem tudunk.
Szinte semmit.
És a hallgatás is mi - álom.
Látni, ahogy célja van a madárnak,
és a szónak - aki kiált - menedéke.
Valami, ahogy hamuvá lesz,
és mégse, és lesz és nem lesz,
sohase, sehol.
GregussSándor
2008. jan. 4.
Cím nélkül - kikelet
2008. jan. 4. 22:25, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
Göcsörtös csíkokon átütő napsugár:
Kopár szerelem.
Si - hu - hu:
A megüresedett neszek apró cafatokat vágnak ki a pillanatból.
Ülök, egyhelyben haladok a rengeteg felé.
Karóba húzott elmélkedés.
A sínpárok taszító - vonzó kapcsolata ezüst csíkot húz a végtelen mezőkre.
A villanyvezetékek oázisában még arcod agresszív vonásai is lágyabbnak hatnának -
Ha tükörré lényegülnék kiolvashatnád szemeimből az elmúlt éveket.
Világosan látlak.
Fagyöngyökbe bújva magad is a rendszer részesévé formálódsz -
Már ragyog beleid között a következő rügy, mely miliméterpontosan beleilleszkedik a festménybe.
Alla prima modorban kiabálod a neved.
A hagymát kenyérrel, a kávét tejjel fested az üres vászonra fennt a hegytetőn.
Patakokon gázolsz át.
Orrodik átszinez a mocsár illata,
S végül kicsordul ajkaid közül az első rügy, mely megmásíthatatlanúl hirdeti:
kikelet.
2008. jan. 2.
Levél II. részletek A naplóból
2008. jan. 2. 15:12, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
Kicsengett. Felvetted. Meg sem szólaltam már tudtad, este itt leszel. Várni foglak. Addig lángokkal őriztetem magam. Te én vagyok, én te vagy. Apró a fa, hatalmas a gyökere. Szent katarzis tarkítja homlokom.
Lassan megérkezel. Érzem közeled. Halk morojlás. Féltenek. Egyedül, erősen a héttoronyban. Újra rajtam vagy. Ma is hordalak - terhesen.
A fények táncot lejtenek a falamon. Régen történt. Igen, az örök körforgás a lefejthetetlen kötelem. Damil háló borítja testemet. Véres az ingem. Tudom, ha itt leszel, elmúlik kielégíthetetlen éhségem. Alázatosan megetetsz. Már most hálás vagyok érted.
Engem nem láttok meghalni. Ma leszedtem a festményt az állványról. Készülök a szülésre. Minden izomrostom beleremeg a szent várakozásba. Őrület! Valami mocorog. Kicsiket lépdel előre. Apró húscafatok a lábacskája alatt. Apró érzések, melyeket betűnként fejtek le a szívemről. Hatalmas kupac - alatta ott fénylik a megfejthetetlen. Rásütöttem a homlokomra.
Alázatos félhomály. Igét hirdetek. Lépj közelebb, törd át a falakat. Újra érzem a hangokat. A húsomban mocorog az isteni összhang!
APRÓ A FA, DE MÉLY A GYÖKERE. SZENT KATARIZ TRAKÍTJA HOMLOKOM!
Igét hirdetek némán.
Levél I.
2008. jan. 2. 1:15, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
Szemeket rajzoltam a az ablakra. Semmibe bámuló könnyező szemek. Aztán csakhamar megérkeztem. Kiköpött magából a busz. Alszik a város. Mélyeket horkant, meg - megmoccan néha álmában. Kicsit belealudtam én is éjféli sétámba. Meleg tekintetű kapu, puha kezek, család koszorú az éjszakai lámpafénynél. - Behúztak? Válasz helyett vörösre váltott a tekintetem. Odébb somfordáltam, aztán csöndben megemlékeztem mindegyikről. Ilyenkor mindig miliméteresre zsugorodom. Főleg te jutottál az eszembe. Magamra is vettelek. Belebújtam a polódba, hogy viseljem a szagod. Évek mentek el mellettem, te mégis itt ülsz a lábamon, a hátamon, az ágyamon - beszélni is szoktál.
Tegnap. Messze vagy. Távoli karjaid még mindig folytásra készen lesik nyakamat. Szétzúzódott a remény, hogy megint megérkezel és én megtalállak. Ledobtalak magamról kígyó szemű homokoszsák. A szélben apró szemeid összekavarodtak. Hol ide, hol oda estél. Már magad sem tudod, de nem is lényeges. Én én vagyok, te meg te vagy. Éjszakai táncunk mától nem költemény, csupán egy profán tett az élet szent mocsarában. Adtál, de eldobom. Etettél testeddel,s most kiköplek. Prózákat zengtél nekem a hajnali hallgatásban. Most merre vagy? Tán nem is létezel.
Te meg ott a hátsó sorban! Nehezen jut el megbomlott elmédig szavam. Sírok, sírsz. Megütsz, tűröm. A szeretet számodra takaró, hol magadra húzod, hol cibálod, hol messze elrúgod. NEM ÉRDEKEL. EGY igaz mondat megmentene - egy csipet stabilitás. Lelkem vérvörös kivégzőosztag! Ilyen, ha egy nő igazán szeret. Ott álltam a pokol szélén és fogtam a kezedet. Némán hallgattam halál táncod, s most könnyes szemekkel intek búcsut hamvaidnak. A pornemű dolgokat belöntöttük mind a Dunába. Most ott csónakáznak a habokban.
Giling - galang, szól a harang.
Üresen kong a lélekharang.
2007. nov. 24.
Világmegváltó variációk
2007. nov. 24. 19:21, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
Világ megváltó variációkkal telt meg a tér - egyre gyorsabban lüktet az ér.
Belépett a füstös kocsmába. Körülnézett. Lassan, megfontoltan forgatta a fejét, aztán, mint aki semmit nem érzékel, elindult a pulthoz. Hirtelen ismerős arcok roppant magánya fogta közre. Az egyik feltünően villogott . Oh, igen! Már tudom: kettesben, kéz - a - kézben sétálgattunk fél éven keresztül. Felhőket számolgattunk és megkergettük egymást. Hogy ki kapott el kit? Arra már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy álmomban szólítottál meg először.
Terepszemle. Idegen csoportok foltja világít az égtájak minden irányába. Búfelejtő aktus.
- Mit parancsolsz?
- Raktározok. Semmi zsírosat! Kihült a szívem. Talán valami cselekményt, lehetőleg kínosat!
- Esetleg egy pohárka meleget? Még nem fűtöttél eleget.
Legurult ez is, mint a többi. Néma köd szállt le a hegytetőre - Lehúzta az összes meleget egykettőre. Toalettben a véres randevú. /Hierarchia harc értem. Nem értem./
Megfontoltan visszasétáltak a mult elhagyatott szobáiba. Nini! Ott egy emlék! Nem lennék újra a tied, de most jó, hogy vagy. Távol, mégis közel. Más vagy, mégis ugyanaz az arc - a hangulatok - a hangulatok is hasonló köntösben szaladgálnak.
Idegen ágyban ébredt. Idegen, ámde ismerős ágyban. Emlékezett az illatokra. Évek vonultak végig a pulzusa ütemére. A kék - zöld foltok átfolytak egymásba. Éjféli verekedés. /Eljátszom, hogy én vagyok az erősebb./
Majdnem 8óra. Miután megtalálta a kulcsot, mely csendben feloldotta rabságát, a 10.-ről kidobálta az össze elhasznált pillanatot. Hazafelé szinte szaladt. Kergette az űr. Felfalt minden kis utca részletet a háta mögött. Végre elmenekülhet magába.
A meg - nem - értett imára kulcsolta a kezeit. Haza érkezett.
2007. szept. 26.
verekedés
2007. szept. 26. 14:15, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
I. A Pofon
Pszeudó hősnőnk pislantott háromra,
NÉGY.
Arcon lökte az az orbitális löket, mely a mellette sétáló lény tenyeréből származtatható.
Állt, hátát roskasztotta a fadarab.
Világok vonultak végig a retináján.
Mindjárt hányok! - horkantott fel.
P - hő - szereplőnk túlidealizált villanykörtéje értetlenűl pislogott.
ÁRAMSZÜNET!
Már húsz éve betegszabadságon van a villanyszerelő.
És újra egy jól kiszámított pofon szelte át a négyzethálót.
Csak állt a felezőn éva.
Achaikus mosoly telepedett a hajlataiba.
Mint amikor tudja, hogy mindennek befellegzett.
Akár a magban izzó gyümölcs, úgy rajzolódott ki homlokára a következő halála.
eleinte GÖRBÉN,
BARÁZDÁN,
majd SZARKALÁBON
Ketté szakadt egy szerelem.
II. A Rúgás
Belebambult az ég a fülébe.
Tenyeremen hordozlak rózsám! - tette hozzá a bambuláshoz.
Jó vagy nálam egy sörre!
Had lássam véres harmatod.
Bolyongás a labirintusban Budáról Pest felé.
Rég elfelejtett árnyékok a hermelin arcon.
Kontrasztos szeretkezés,
Alkoholgőzös aktus.
Rutinosan vetették egymásra magukat.
Hozzád bújok,
Érezni akarom a szíved, ha egy enyém már úgyis elszakadt.
Sac
2007. júl. 24.
(R)EJTETT SKIZOFRÉNIA - avagy menekülés a horror vacui elől
2007. júl. 24. 13:44, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
2007. júl. 17.
part
2007. júl. 17. 14:57, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
átcsorgatja ujjai között a homok csendjét, csípője körül a holdat meglazítja, megeteti a dögevőket, kitakaríttatja a madarakkal a mezőt. „Mikor keltselek?”, kérdi. Valamiképp, utat tévesztve, nézése horzsolni kezdi tekintetem. „Ébressz fel hatkor, kérlek.” „Rossz itt?” Lassan végigsimít a testének nevezett felületen. És még egyszer: „Rossz… itt?” Keze most a homlokát érinti, miközben összegörnyed a megidézett kíntól. „Nem hallod? Hozzád beszélek!” Ilyen egyszerűen: van, hozzám beszél…” „Látod, elmúlik… Nem elég… szó… Beszéd túl nehéz.” „Tehát hatkor. Ahogy megbeszéltük.” Hiszen még a saját erkölcseink szerint sem vagyunk valódiak! „Dolgok, dolgok, dolgok… De itt… csak szó-dolgok. Nem jók. Nem megért szavakat, csak dolgokat. A dolgok működnek. Csak akarat… De szavak?” Milyen gazdag a szélhordta hódomb! Milyen nyugodt a hó, mintha a tegnapi angyal szárnyai söpörték volna simára! „Az ember él. Rajzol képet szavakról, mond szemnek történetet. Úgy mondja: írás. Azt akarták, ne tudjak erről. Hogy írás. Mi írás? Szavak nem jók. Írás: élet?” Milyen korlátolt az élet a korlátolt időben a fürge ég alatt! Nevetséges… Írás: élet. „Nemírás: halál…”
greg
2007. júl. 13.
Valeur
2007. júl. 13. 22:20, a bejegyzést visszhangzocsillagok írta
| még nincsenek kommentek
Anyányi alabástom csésze.
Álom és valóság - közhelyes szürreál bilincs -
Belefordult a végtelen.
Célok, álmok, tervek - nyekk -
Deriválom a hangulatot.
Ereszkedj közénk áldásos anyaméheddel,
Érezni akarom a húscafatok illatát.
Fegyverbe borultak a fák. Fillérekért osztják illatuk.
Gégemetszetek lógnak a Szépművészeti falán.
Gyermeki ártatlanság mögé osonó hangulat.
Hervasztó egyhelyben járkálás,
Ingyen kapott jóakarat,
Jóleső önkívület.
Kenyér és bor az ünnepi asztalon.
Lelötte éjjel a lovat,
Lyukat ásott a pitvarban műemléknek.
Mennyi szép szó, mennyi kérdőjel a kanyarban!
Neveletlen kérdések a másik oldalról és
Nyálcsorgatás.
Orális autonómia!
Óramű pontos kivégző osztag,
Öntörvényű, hitvány tetemek.
Őz-ülök !
Pirkad az arcomon.
Rekviembe ringatózunk. Csak én, meg én a
Semmi szilárd vázán.
Szolíd szalmonella és mandula műtét.
Tétova napok a hónap rengetegben.
Unott szembogár repked a lámpa körül,
Úton a megváltósereg.
Üveg katonák, méla
Űrbe - néző tekintetek cikáznak körös - körül.
Valamerre.
Zúg a cselló,
Zsoltárok zaja tölti be a kis, sötét szobát.
Sac
